Rólunk, munkatársaink
Rólunk
Tállyán, a falu egyik ikonikus épületében, a hangulatos Szirmay kúria több mint 400 éves, oroszlánfejes tölgyfakapuja mögött a táj minden ízét kiélvezheti az utazó. Az Oroszlános Borbirtok központjában tényleg minden az élet szeretetéről szól. A szőlő és a falu hagyományos virágmotívumai, a világklasszis borok, a nagy odafigyeléssel elkészített ételek sehol sem tetszenek annyira, mint itt, ahol még igazán értékelik őket.
Pedig a birtok tulajdonosa, a Márton család igazi gyüttment. „2010-ben, amikor először Tállyára érkeztem, nem tudtam még semmi biztosat, csak azt, hogy itt nekem dolgom van. És úgy is lett” – mondja mindig Márton Péter. Messziről jött emberként látta meg a lehetőséget az akkor gazdátlan kúriában, amelyet 2012-ben megvásárolt. Mára a küldetése, hogy Tállya és a Tokaj-hegyaljai borvidék értékeit és kincseit megtartsa és átadja.
A tulajdonos mára maga is elengedte fővárosi élete egy részét és Tállyára költözött. Mostanra olyan csapatot épített az Oroszlános Borbirtok mögé, akik frissességet tudnak hozni a hagyományokba is. Többségük ezen a vidéken született – amit vendégeiknek adnak, az övék is.
Ennek a csapatnak, nekünk, rengeteg tervünk van. Elszántan nyitva tartunk az év minden napján. Tavasztól minden vasárnap kerti sütögetést tartunk, alkalmanként piacot szervezünk, lelkesítjük a település más borászatait, hogy hétvégékre ők is kinyissák kapuikat a borturisták előtt. Havonta egyszer más borvidékek borászait is vendégül látjuk egy közös kóstolóra, folyamatosan bővítjük éttermi borkínálatunkat, mely már így is átfogja a Tokaji borvidéket. Nyáron művészeti alkotótáborokat és kiállításokat szervezünk, őszre és télre főzőkurzusokat és tematikus elvonulásokat.
Szállóigénk ennyi: Csak Tállya!

MUNKATÁRSAINK

MÁRTON PÉTERtulajdonos, vezető
Küldetése, hogy Tállyát és a térséget fellendítse. Tele van ötletekkel és tervekkel, csapatát pedig folyamatosan cselekvésre motiválja.

DEMETER ADRIENNszállodavezető
Sok éve az Oroszlános munkatársa, nélküle talán a villanykapcsolót sem találnánk meg. Folyton pörög, figyel, mindent megold, és még mosolyogni is jut ereje.

KOVÁCS AXELétteremvezető
Mindig van pár perce, hogy meghallgassa az embert és néhány motiváló szóval biztassa. Született vendéglátós, már tállyai lakos, kedves és vidám arca éttermünknek.

FIRMÁNSZKY GYÖRKfőborász
Közvetlen hangnem és komolyság – így áll Györk az emberekhez és a borokhoz is. Mióta ő készíti az Oroszlános Borbirtok borait, azok sorra nyerik a hazai és a nemzetközi borversenyek elismeréseit.

KISS PAPP MIKLÓSbirtokigazgató
Ideje jelentős részét a dűlőkben tölti, csodálatos környezetben, térerő nélkül. Mégsem vagyunk rá folyton irigyek – Miklósnak sincs ideje unatkozni.